Újbuda Önkormányzata ünnepséget szervezett a szociális dolgozók napja alkalmából a Polgármesteri Hivatalban, ahol polgármesteri dicséreteket adtak át az ezen a területen tevékenykedő munkatársaknak. Az eseményen dr. László Imre polgármester, Bács Márton alpolgármester és Tóth Endre országgyűlési képviselő mondott beszédet. László Imre így fogalmazott: „Mi itt, Újbudán tisztában vagyunk azzal, hogy mi a munkájuk fontossága, és hogy az mennyire nélkülözhetetlen. Ezért is gyűltünk most itt össze, hogy megálljunk egy pillanatra, és köszönetet mondjunk mindazoknak, akik nap mint nap emberséggel, türelemmel és hivatástudattal segítik embertársaikat”.
Ezt követően a Budapest Jazz Orchestra adott műsort, majd állófogadáson nyílt lehetőség kötetlen beszélgetésre és találkozásokra.
Forrás: https://ujbudaonline.hu/2025/11/26/szocialis-dolgozok-elismerese/

